|
ÉV Mubi 2005
ÉV MuBi 2005. 02. – 1/4 –
Emlékeztető az Érintésvédelmi Munkabizottság 2005. február 2.-i üléséről
A Munkabizottság – decemberi határozatának megfelelően – az ülés első pontjaként az új
villamos berendezések első felülvizsgálatáról a tűzoltóság felé adandó nyilatkozatával
foglalkozott. A Munkabizottság az októberi ülés jegyzőkönyvében megadott tervezői és
kivitelezői nyilatkozatszöveget továbbra is megfelelőnek tartotta, ahhoz módosító indítványt
nem tett. Cserpák János kts. némileg kétségbe vonta a tervezői nyilatkozat szerepét,
véleménye szerint a kivitelező mindig szakvállalat, ennek megfelelően feladata a tervek
felülbírálása is, ezért nem helyesli az, hogy a kivitelező nyilatkozatában a tervekre való
hivatkozással kibújjon a felelősségvállalás alól. Rövid vita után az a nézet alakult ki, hogy ezt
a kérdést nem lehet általánosságban rendezni: egy fürdőszoba villanyszerelésénél a kivitelező
nyilván nem szerelhet a fürdőkádat határoló falrészbe dugaszolóaljzatot akkor sem, ha a
tervben ez így szerepel; de egy bonyolult kémiai gyártósort ellátó villamos berendezés
kivitelezésénél nem lehet feladata a tervező kémiai szakvállalat terveinek felülbírálata
(különösen most, amikor a tervező – felelősségvállaló nyilatkozat kiadása mellett – eltérhet a
szabványkövetelményektől.
Nagyobb volt a vita arról, hogy helyes-e, ha az első ellenőrzést (felülvizsgálatot) minden
esetben a szerelést végző kivitelező maga végzi, s ennek alapján ő adja a nyilatkozatot, vagy e
helyett az első felülvizsgálatot szükségszerűen (erre képesített) független felülvizsgálónak kell
végeznie, s ha ő végzi, akkor hogyan alakul a tűzoltóságnak átadandó irat formája. Ezt a
kérdést véglegesen, egyértelműen és kötelezően csupán jogszabály (feltételezhetően a
Villamosenergia Törvény alapján a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által kiadandó
Villamos Biztonsági Szabályzat) rendezheti, annak kiadásáig az Érintésvédelmi
Munkabizottság álláspontja csupán a műszaki szempontokat figyelembe vevő irányelvként
szolgálhat.
A jelenleg hatályos jogszabályok [a tűzoltóságról szóló 1996. XXXI Tv 21.§. (3) bek., a
munkavédelemről szóló 1993. XCIII. Tv 19.§. (2) bek.] egyértelműen tervezői és kivitelezői
nyilatkozatot írnak elő. Az 1957. IV. államigazgatási törvény 26.§. (3) bek ugyancsak "az
ügyfél nyilatkozatát" említi fő bizonylatként, amit – aggály esetén – szemle, szakértői
vélemény vagy szakhatósági (ez villamos berendezések esetén a Műszaki Biztonság
Felügyelőség) eljárás egészíthet ki. Az igaz, hogy a 35/1996 (XII.29) BM rendelettel kiadott
OTSZ 39.§.(1) kimondja, hogy "A létesítmény, építmény villamos berendezéseit nemzeti
szabványok szerint kell létesíteni, használni és felülvizsgálni"; de a 2002. évi CXII Tv
értelmében ma már szabvány betartását jogszabállyal sem lehet kötelezővé tenni. Ezért a
tűzvédelmi törvény 2004. évi XXIX törvény szerinti módosítása egyrészt azt mondja ki, hogy
"Ahol e törvény, illetve végrehajtási rendelete kötelezően alkalmazandó szabványt említ, ott a
vonatkozó műszaki követelményt kell alatta érteni." Ugyanezen módosítás szerint:
"tűzvédelmi biztonságossági műszaki követelmény tűzvédelmi biztonsági követelményeket
megállapító jogszabály, európai közösségi jogi aktus, honosított harmonizált szabvány
hiányában a belügyminiszter rendeletében meghatározott biztonságossági követelmény."
Mivel az Európai Unió egyelőre csak a nemzetközi forgalomban is szerepelhető termékekre
ad ki direktívákat, létesítményre nem, tehát direktíva hiányában nem létezhet ahhoz
harmonizált szabvány sem. (Ne tévesszen meg senkit az, hogy az MSZ 2364 egy európai
"harmonizációs dokumentum" honosítása, ez az elnevezés nem valamely direktívához
harmonizált szabványt, hanem csupán olyan műszaki követelményeket tartalmazó kiadványt
jelent, amitől az egyes nemzetek – előzetes bejelentések alapján – eltéréseket is
rendszeresíthetnek.). Mivel pedig a Belügyminiszter erre vonatkozó rendeletet nem adott ki,
jogszabályilag csupán a nyilatkozat ténye van szabályozva, az ennek alapjául szolgáló
ÉV MuBi 2005. 02. – 2/4 –
vizsgálat (amit az MSZ 2364-610:2003 már nem felülvizsgálatnak, hanem "ellenőrzés"-nek
nevez) formája és tartalma nincs. Megjegyzendő, hogy a képesítések szükségességét
szabályozó 5/1997. (III.5.) IKIM rendelet ugyan "Erősáramú berendezések felülvizsgálása,
minősítő nyilatkozat megtétele" tevékenységet nevez meg, de az ehhez feltételül megjelölt
OKJ 07 90 05 szakképesítés (FEOR 3152) megnevezése "Erősáramú berendezés időszakos
felülvizsgálója".
Mindez a rövid, s tömörsége miatt nehezen követhető jogi összefoglaló számunkra csupán
annyit jelent, hogy az új villamos berendezések ellenőrzésére és ennek dokumentálására
vonatkozó állásfoglalásunkat a műszaki szempontok alapján szabadon alakíthatjuk ki, ebben
jogszabályok nem korlátoznak.
Mind az újonnan létesített villamos berendezések jellege és jelentősége (egy külön épületben
való elhelyezés miatt építési engedélyt igénylő nyári konyhától egy országos erőművig), mind
a tervek formája és tartalma (szerelői vázlattól szaktervező vállalat által kiadott és a beruházó
által zsűrizett részletes tervdokumentációig), mind a tervezők és kivitelezők, valamint a
képesített felülvizsgálók képesítése, gyakorlata és felkészültsége egymástól olyan nagy
mértékben különbözhet, hogy ezért műszakilag nem lenne megalapozott az új berendezések
első felülvizsgálatnak elvégzésére való jogosultságot teljesen egységesen szabályozni.
Legcélszerűbbnek az látszik, hogy azoknál a létesítményeknél, ahol van műszaki ellenőr, ott
őrá, ahol nincs, ott a beruházóra kellene bízni annak eldöntését, hogy az adott villamos
berendezés első ellenőrzését a kivitelezőre vagy független felülvizsgálóra bízza. [Ha van
műszaki ellenőr, akkor ez a 158/1997 (IX.26.) rendelet 2.§-a értelmében ez az ő hatáskörébe
tartozik.] Ha ezt az első ellenőrzést nem a kivitelező, hanem képesített felülvizsgáló végzi,
akkor ennek eredményét nyilván nem "kivitelezői nyilatkozat"-ban, hanem "minősítő
nyilatkozat"-ban kívánatos rögzíteni. (A szokásos "minősítő irat" helyett azért látszik
célszerűbbnek a "minősítő nyilatkozat" elnevezés, mert valamennyi erre vonatkozó jogszabály
"nyilatkozat"-ot említ.) Ez az új berendezések első üzembe helyezését megelőző minősítő
nyilatkozat nyilván csak "tűzvédelmi és tűzmegelőzési (esetleg ezen felül érintésvédelmi)
szempontból megfelelő" minősítést tartalmazhat. Ha a berendezés még ezekből a
szempontokból javításra, módosításra szorul, akkor az ezeket tartalmazó jelentést,
összefoglalást nem szabad "minősítő"-nek nevezni. Az eljáró tűzoltónak (aki az esetek döntő
többségében nem villamos szakember) éppen ez ad biztonságot, hogy határozatának
kiadásához elegendő, ha ennek az iratnak a meglétét és hitelességét vizsgálja, s nem kell a
sorok között kutakodnia.
A "minősítő nyilatkozat" szövegére a Munkabizottság még nem adott szövegjavaslatot. Ennek
megfogalmazásánál gondolni kell arra, hogy a rendeletek által eredetileg megkövetelt tervezői
és kivitelezői nyilatkozat lényegében felelősségvállalást (garanciát) is jelent. Ezt a
felülvizsgáló nyilván nem akarja (és megfelelő összegű felelősségbiztosítás nélkül nem is
akarhatja) átvállalni. A termékek minősítő iratainál a tanúsító állomások az űrlap alján
nyomtatott szövegben elbújtatják azt a kijelentést, hogy ők csupán a vizsgálatok megfelelő
elvégzéséért és nem a termékek jóságáért vállalnak felelősséget. Ott azonban némiképp más a
helyzet, mert hiszen a termékek közül csupán egyetlen mintadarab vizsgálatára került sor, itt
pedig a teljes konkrét berendezést vizsgálta a felülvizsgáló. Ha a minősítő nyilatkozatban
kifejezetten szerepelne egy ilyen felelősség-áthárító mondat, ez nyilván csökkentené a
felülvizsgálatban a bizalmat. Ezért talán szerencsés lenne valami ilyen fogalmazás: "a
vizsgálat eredménye szerint a berendezés tűzvédelmi és tűzmegelőzési (esetleg ezen felül
érintésvédelmi) szempontból megfelelő". Felmerülhet azonban a tűzoltóság részéről olyan
kívánság is, hogy ez a nyilatkozat ne helyettesítse, hanem csupán kiegészítse a továbbra is
kötelezően igényelt tervezői és kivitelezői nyilatkozatot.
ÉV MuBi 2005. 02. – 3/4 –
A tűzoltóság számára kifejezetten előnyös, ha a "minősítő nyilatkozat" egyetlen (legfeljebb
két-három) oldalból áll. A vizsgálat megrendelője (a beruházó vagy műszaki ellenőr) azonban
egy ilyen rövid iratból nem látja a vizsgálat során elvégzett munka mennyiségét, így nem látja
a felszámított munkadíj indokoltságát. Ezért (kizárólag ezért, valamint a felülvizsgálat
reprodukálhatósága és a szakhatóság által történő ellenőrzésének lehetővé tétele érdekében)
kívánatos – és a legtöbb esetben szükséges – ennek alátámasztására részletes jegyzőkönyvek
(vagy ehhez hasonló, de más elnevezésű dokumentáció) elkészítése és a megrendelőnek való
átadása. Az nyilvánvaló, hogy erre a vizsgálatra nem húzhatók rá egy-az -egyben a volt MSZ
10900 szabványnak a 2/2002 BM rendeletbe átvett szabályai, hiszen az a vizsgálat első sorban
a berendezés állagromlásának, környezeti változásainak következményeire irányul, s számol
azzal, hogy bizonyos hibák ideig-óráig fennmaradhatnak. Ez a vizsgálat vadonatúj
berendezésekre vonatkozik, amelyeknél állagromlásról, környezeti változásokról nem lehet
szó, s amelyeknek valamennyi hibáját még az üzembe helyezés előtt ki kell javítani. Ha az
első ellenőrzés (vizsgálat) során mérések is elvégzésre kerültek, úgy ezek számszerű
eredményét ebben a dokumentációban – természetesen – rögzíteni kell. (Az érintésvédelmi
minősítő iratban ez mindenképpen kötelező.) Ezeknek a dokumentációknak a formáját a
Munkabizottság jelenleg nem kívánja megszabni, az IEC legújabb – még tárgyalás alatt lévő –
titkársági tervezete erre részletes, áramkörönkénti táblázatok kitöltését ajánlaná, ezt
követelményként túlzottnak tartjuk. Szikora Ferenc és Arató Csaba tagtársaink ezekre célszerű
megoldásokat dolgoztak ki. Mindketten az MSZ 2364-610 szakaszai sorrendjében, azokra
tételesen hivatkozva adják meg ebben a minősítéseket. Szikora kts. javaslatai az időszakos
ellenőrzések eddigi gyakorlatához hasonló. Arató kts. javaslatai pedig inkább a készülékek
vizsgálóintézeti irataihoz hasonlóak. Mindkettőjük javaslata a célnak megfelelőek és a
szabályokat teljes mértékben kielégítik, de a minősítéseknek nem a készülékfajták és
elhelyezésük, hanem a szabványszakaszok szerinti összegyűjtése talán kissé megnehezíti az
adott esetben szükséges javítások vagy módosítások áttekinthetőségét. Az viszont
egyértelműnek látszik, hogy ezek a – viszonylag terjedelmes –munkaanyagok nem
helyettesíthetik, hanem csupán alátámaszthatják a néhányoldalas minősítő nyilatkozatot
(esetleg annak mellékletei lehetnek).
A Munkabizottság ezt követően – egyik tagjának kérdése alapján – áttért az érintésvédelmi
műszerek hitelesítési kötelezettségére. Valamikor valóban az volt a törvényes előírás, hogy
életvédelmi célokat szolgáló, valamint joghatással bíró mérésekre szolgáló mérőeszközöket
legalább kétévenként hitelesíttetni kellett. Ez az előírás azonban lényegesen megváltozott
(finomodott). Ma a mérésügyi törvény (a többször módosított 1991. évi XLV. Tv) azt írja elő,
hogy: "Joghatással járó mérést a mérési feladat elvégzésére alkalmas hiteles mérőeszközzel
vagy használati etalonnal ellenőrzött mérőeszközzel kell végezni." Hitelesítésnek csupán az
Országos Mérésügyi Hivatal vagy az általa elismert külföldi (hasonló jellegű) hivatal
hitelesítő eljárása tekinthető. A "használati etalonnal" való ellenőrzést "kalibrálás"-nak
nevezzük. ["A kalibrálás azoknak a műveleteknek az összessége, amelyekkel – meghatározott
feltételek mellett – megállapítható az összefüggés a mérőműszer vagy a mérőrendszer
értékmutatása, illetve a mérték, a hiteles anyagminta által megtestesített vagy használati
etalonnal megvalósított érték (a helyes érték) között."]
Mivel az OMH csak a (kormányrendeletben tételesen felsorolt) kötelező hitelesítésű
mérőeszközök hitelesítésére vállalkozik, – s az érintésvédelmi mérőműszerek nem tartoznak
ezek közé – az érintésvédelmi műszerek nem hitelesíthetők, hanem csupán kalibrálhatók. A
következő kérdés az, ki kalibrálhat ilyen műszereket? Elvben bárki, aki műszakilag
(felszereltséggel és képzettséggel) képes erre. Jó lenne, ha államilag elismert (az 1995. évi
XXIX Tv szerint a Nemzeti Akkreditálási Testület által az ilyen műszerek kalibrálására
ÉV MuBi 2005. 02. – 4/4 –
"akkreditált") szervvel ("kalibrálólaboratóriummal") lehetne ezt végeztetni. Ilyen szerv
azonban jelenleg nincs. Az akkreditálás ugyanis nem általános, mindenfajta villamos műszer
kalibrálására szólhatna, hanem csupán az akkreditáló iratban tételesen felsorolt szabványok
szerinti kalibrálási műveletekre. (Az akkreditálás hasonló egy iskolai bizonyítványhoz, amely
azt igazolja, hogy az adott művelet elvégzésére – eszközökkel, képzettséggel és eljárási
renddel – alkalmas a laboratórium.) Elvben tehát ilyen akkreditálást meg lehetne szerezni az
MSZ EN 61557 szerinti célműszerek kalibrálására, a régebbi műszerek azonban nem felelnek
meg ennek a szabványsorozatnak, tehát ezek kalibrálására – szabványban rögzített kalibrálási
követelmények hiányában – elvben sem lehetne akkreditációt szerezni. Akkor hát kivel
végeztessük ezt? A kormányrendelet azt írja elő, hogy "A mérőeszközgyártó, -javító és
-kölcsönző szervek, … mérőeszközeik pontosságát használati etalonokkal kötelesek
rendszeresen ellenőrizni." Legcélszerűbb tehát hozzájuk – vagy import műszer esetén a gyártó
mű magyarországi képviselőjéhez – fordulni. (Nem tiltott azonban az sem, hogy más
"öndeklarálással" erre magát alkalmasnak nyilvánított vállalkozóval végeztessék el, aki
garantálja, hogy eljárása kielégíti az MSZ EN ISO/IEC 17025:2001 követelményeit).
Az utolsó erre vonatkozó kérdés, milyen gyakran kell a kalibrálást elvégeztetni? A
kormányrendelet csupán azt írja elő, hogy "használati etalonnal kell rendszeresen ellenőrizni
azoknak a joghatással járó mérés elvégzésére használt mérőeszközöknek a pontosságát,
amelyeknek a hitelesítése nem kötelező." Jogszabály tehát nem határozza meg a kötelező
gyakoriságot. Erre nem is lenne célszerű általános előírást adni, mert nyilván más és más
gyakoriságot igényel egy mozgó alkatrészt tartalmazó analóg, és egy ilyen részt nem
tartalmazó digitális műszer, s más a szükséges gyakorisága egy rendszeresen helyszíni
mérésekre használt műszer kalibrálásának és megint más egy laboratóriumban őrzött, s ritkán
használt műszeré. A szükséges gyakoriságot ezért legcélszerűbb a műszer gyártójának,
szervizelőjének vagy kalibrálójának javaslata alapján meghatározni. (A legtöbb gyártó a
naponta használt műszerek kalibrálási gyakoriságára fél évet, a ritkábban használtakéra egy
évet javasol, de két évnél ritkább ellenőrzés műszakilag sehogyan se indokolható.)
Kádár Aba
az ÉV. MuBi. vezetője
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
